Gyászfeldolgozás lépésről lépésre: mit jelent, és hogyan segíthetsz másnak benne?

“Képzeld azt, hogy ott ül a válladon, és mivel te mindenáron ignorálod, ő egyre inkább azon van, hogy figyelmet követeljen magának: birizgál, a válladat kocogtatja, sugdos a füledbe. Ha időről-időre törődsz vele, akkor elég sokáig békén hagy. Ha nem, akkor folyamatosan piszkálni fog.” - valahogy így szoktam körbeírni a gyászt az ügyfeleimnek. 

A gyász nemcsak halálesethez kapcsolódhat – ugyanúgy megéljük szakítás, válás, munkahelyváltás vagy akár egy fontos életszakasz lezárása után is. Pszichológusként azt látom, hogy a hozzám fordulók közül szinte mindenkinek dolga van a veszteségekkel – sokan ezt egyébként érzik, tudják is.

Mi történik bennünk gyász közben?

Az ügyfeleim gyakran szabadkoznak: “tudom, hogy nem kéne ennyire fájnia”. S miközben dől belőlük a szó a veszteség kapcsán, úgy indulnak meg a könnyek is. Szégyen és megkönnyebbülés látszódik rajtuk egyszerre, miközben elhangzik a már-már szokásos mondat: „jaj már megint sírok, elnézést”.

Pedig a gyász pont ilyen: egyszerre fáj és hoz enyhülést.

Ilyenkor gyakran elmondom - hangozzék ez bármennyire furcsán is - , hogy én szeretek a gyásszal dolgozni, hiszen ez a szeretet egyik legmélyebb és legőszintébb megnyilvánulása. Egy teljességgel természetes folyamat, amely noha nagyon fájó és ijesztő tud lenni, nem kell, hogy szégyent vagy bűntudatot okozzon. Épp ellenkezőleg! 

Ha foglalkozunk vele, szinte azonnal enyhül a szorítása – ezt a klienseim is vissza szokták jelezni.

A gyász 5 szakasza: így működik a feldolgozás folyamata

Elisabeth Kübler-Ross pszichiáter szerint a gyász öt fő szakaszból áll. Fontos tudni, hogy ezek nem feltétlenül sorrendben, nem is egyszer, és nem is szépen elkülönülve történnek – akár óránként is váltogathatják egymást.

1. Tagadás – „Ez nem történhetett meg.”
   
   

2. Harag – „Miért pont ő?!”
   
   

3. Alkudozás – „Mi lett volna, ha…”
   
   

4. Depresszió – mély szomorúság, lelassulás
   
   

5. Elfogadás – béke, együttélés a veszteséggel
   
   
   

Saját élményből tudom: ezek a szakaszok visszatérhetnek, hullámozhatnak, és néha egymásra is torlódnak. Hosszú évekig álmodtam például, hogy egy számomra nagyon kedves elvesztett személy haláláról kiderül, hogy csak félreértés volt: ő maga egyszer csak előbukkant, mintha mi sem történt volna. (Álmomban bizony kő keményen tagadtam a veszteséget.) 

Ma már nem álmodok ilyeneket: az igazi elfogadás évekkel a veszteségélmény után, a saját terápiám során érkezett meg.

Hogyan segíthetsz gyászoló ismerősödnek?

Gyakran kapom meg kérdésként azt is, hogy, hogyan lehet „jól jelen lenni” egy gyászoló számára? Azt gondolom, hogy nagyon szép kérdés ez: árad belőle a szeretet, a figyelmesség. 

Pont ez a válasz a is rá: szeretettel és figyelmességgel. 

• Légy jelen – figyelemmel, szeretettel.
  
  

• Ne tereld a beszélgetést magadra (hacsak a gyászoló nem kéri), ne bagatellizáld el a megéléseit, ne sürgesd!
  
  

• Ne próbáld megvigasztalni mindenáron: néha elég csak annyi, hogy hallgatod őt.
  
  

• Ajánlj konkrét segítséget: ne azt kérdezd, „miben segíthetek?”, hanem inkább: „főzzek neked holnap valami finomat?” vagy „átjöjjek este, hogy ne legyél egyedül?”
  
  

• Tartsd tiszteletben a csendet is. Csak légy jelen. Nem kell mindig beszélni.
  

• Ne sürgesd! A gyász ideje nem mérhető munkanapokban vagy hónapokban.
  
  
  

És ha jön a sírva nevetős emlékezés – ne zökkentsd ki. A gyász nem mindig szomorú. Néha épp ezek a pillanatok segítik a feldolgozást.

A gyász megfér az élettel – idővel

A gyász egy hosszú folyamat. Igazából nem is az a cél, hogy elmúljon, mert valamilyen szinten örökké megmarad. A cél az, hogy békét tudjunk vele kötni.

Ha ezt megengedjük magunknak – vagy segítünk valaki másnak ebben – akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat: élünk. Méghozzá egy veszteség mellett is teljes életet.

Mit tehetsz, ha elhatalmasodik rajtad a gyász?

Van, hogy a gyász nem csitul – sőt, úgy tűnik, napról napra erősebben szorít. Ilyenkor teljesen természetes, ha azt érzed, hogy kicsúszik a lábad alól a talaj.
De van kiút, és nem vagy egyedül.

Íme néhány kapaszkodó, ha elnehezít a veszteség:

• Adj nevet annak, amit érzel: kimondani, hogy „gyászolok”, már önmagában enyhülést hozhat.
  
  

• Írj – egy levél az elvesztett személyhez, vagy csak jegyzeteld le a gondolataidat, érzéseidet.
  
  

• Keress olyanokat, akik megtartják a teret neked – legyen az akár barát, családtag, vagy szakember.
  
  

• Ne várd el magadtól, hogy „jól legyél” – nincs előírt tempó, és nincs „helyes mód” a gyászra.
  
  

• Figyelj a testedre: az alvás, evés, mozgás ilyenkor is fontos, ráadásul hozzátehet a mentális jól-létedhez.
  
  

• Ha úgy érzed, hogy egyedül nem megy, kérj segítséget – egy pszichológus, egy gyászkísérő vagy egy gyászcsoport sokat segíthet abban, hogy a gyász viharai után nyugodtabb vizekre evezhess. 

A gyász nem betegség, azonban ha megpróbáljuk elfojtani, vagy épp túlságosan ragaszkodunk hozzá, érdemes lehet terápiás segítséget kérni. Ez nem gyengeség, hanem bátor lépés a gyógyulás felé.